Veszprémi Gizella Napok 2014

Gizella Napok 2014 Programja

2014 május 7. – 14.
Veszprém

gizella_napok

MÁJUS 7. SZERDA
17.00 . SZERDA
A GIZELLA NAPOK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA
„VESZPRÉM, A KIRÁLYNÉK VÁROSA – GIZELLA KIRÁLYNÉ ÉS A
KIRÁLYNÉ-KORONÁZÁSI JOG”
CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA A
BOLDOG GIZELLA FŐEGYHÁZMEGYEI GYŰJTEMÉNYBEN
KÖSZÖNTŐT MOND:
PORGA GYULA
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA:
DR. MÁRFI GYULA
VESZPRÉMI ÉRSEK
ÉS
ZSOLDOS ATTILA
, AZ MTA BTK TTI TUDOMÁNYOS TANÁCSADÓJA
KAMARAKIÁLLÍTÁSOK:
DIPLOMÁCIAI SZOLGÁLATBAN
– VETÉSI ALBERT,
MÁTYÁS KIRÁLY VEZETŐ DIPLOMATÁJA
ISTEN ÉS A HAZA SZOLGÁLATÁBAN
– ESTERHÁZYAK ÉS BAROKK
PÜSPÖKÖK
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA:
MÁRKUSNÉ VÖRÖS HAJNALKA
A VML IGAZGATÓHELYETTESE, LEVÉLTÁROS,
VAL AMINT
RAINER PÁL
TÖRTÉNÉSZ MUZEOLÓGUS
A GYŰJTEMÉNY FELÚJÍTOTT KŐTÁRÁNAK BEMUTATÁSA
AZ ÉRSEKI PALOTA ENTERIŐR KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA
MINDSZENTY JÓZSEF EGYKORI VESZPRÉMI PÜSPÖK SZOBRÁT,
RAFFAY BÉLA SZOBRÁSZMŰVÉSZ ALKOTÁSÁT
AZ ÉRSEKI PALOTÁBAN MEGÁLDJA:
DR.MÁRFI GYULA
VESZPRÉMI ÉRSEK
ADOMÁNYOZÓ:
SÁRKÁNY AMBRUS
KÖZREMŰKÖDIK: A MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR
KÍSÉRŐRENDEZVÉNY A PIARISTA ÉS HELYŐRSÉGI TEMPLOMBAN:
TÖRTÉNELMET ÍRTAK – II. JÁNOS PÁL ÉS XXIII. JÁNOS PÁPA AZ
ÉLETSZENTSÉG ÚTJÁN CÍMŰ FOTÓKIÁLLÍTÁS
HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP 10-17 ÓRÁIG JÚNIUS 30-IG LÁTOGATHATÓ


MÁJUS 8. CSÜTÖRTÖK
16.30 . CSÜTÖRTÖK
„GIZELLA KIRÁLYNÉ KULTUSZA”
CÍMŰ ELŐADÁS A LACZKÓ DEZSŐ MÚZEUMBAN
ELŐADÓ:
RAINER PÁL
TÖRTÉNÉSZ MUZEOLÓGUS
18.00 . CSÜTÖRTÖK
GÉCZI JÁNOS „SZÉLBE BURKOLT VÁROS” CÍMŰ KÖTETÉNEK
BEMUTATÓJA A DUBNICZAY PALOTÁBAN
19.00 . CSÜTÖRTÖK
CELLO STREET KONCERT A HANGVILLA NAGYTERMÉBEN
A SAN FRANSISCO-I CELLO STREET EGYÜTTES MÁR KÖZEL KÉT
ÉVE KÁPRÁZTATJA EL KÖZÖNSÉGÉT A POP ÉS A KLASSZIKUS ZENEI
HANGZÁST EGYEDI MÓDON ÖTVÖZŐ ELŐADÁSAIVAL
SAN FRANSISCO UTCÁIN ÉS KONCERTTERMEIBEN EGYARÁNT.
VESZPRÉMBEN MATT ALBER GRAMMY DÍJAS ÉNEKESSEL,
A VESZPRÉMI COSMOS TRIÓVAL, ÉS A SNÉTBERGER ZENEI TEHETSÉG
KÖZPONT DIÁKJAIVAL LÉPNEK FEL
MÁJUS 9. PÉNTEK
10.00 . PÉNTEK
„KATONÁK A MŰVÉSZETEKBEN” AMATŐR ALKOTÓMŰVÉSZETI
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA A VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ AULÁJÁBAN
16.30 . PÉNTEK
„AZ ÜDVÖSSÉG ÚTJÁN” CÍMŰ KAMARAKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA
A SZALÉZIÁNUMBAN
KÖSZÖNTŐT MOND:
NAGY KÁROLY
APÁTKANONOK
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA:
NÉMEDI LAJOS
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE
17.00 . PÉNTEK
„HITVALLÓK, VÉRTANÚK ÉS BOLDOGOK A HUSZADIK SZÁZADBAN”
CÍMMEL KONFERENCIA A SZALÉZIÁNUMBAN
KÖSZÖNTŐT MOND:
DR. MÁRFI GYULA
VESZPRÉMI ÉRSEK
PROGRAM:
•SZAKÁCS PÉTER ÉRSEKI DELEGÁTUS:
BÓDI MÁRIA MAGDOLNA TANÚSÁGTÉTELE
•DR. GÁRDONYI MÁTÉ FŐISKOLAI TANÁR:
VESZPRÉM EGYKORI PÜSPÖKEI
•MINDSZENTY JÓZSEF ÉS TÓTH TIHAMÉR
•KÁLMÁN PEREGRIN OFM, VICE POSZTULÁTOR:
HÉT FERENCES VÉRTANÚ
•BRENNER JÓZSEF, A BOLDOG GIZELLA SZEMINÁRIUM
SPIRITUÁLISA: BRENNER JÁNOS ÁLDOZÓPAP VÉRTANÚSÁGA
•B. DR. VARGA JUDIT TÖRTÉNÉSZ, MUZEOLÓGUS:
BOLDOG SÁNDOR ISTVÁN VÉRTANÚ, SZALÉZI TESTVÉR
18.00 . PÉNTEK
FOTÓSZUPREMATISTÁK – SZOMBATHY BÁLINT PROJEKT
KIÁLLÍTÁSA A CSIKÁSZ GALÉRIÁBAN
KÖZREMÛKÖDNEK: SZOMBATHY BÁLINT, MINYÓ SZERT
KÁROLY, ROBITZ ANIKÓ, SZEMZŐ TIBOR
19.00 . PÉNTEK
JÓTÉKONYSÁGI EST A VESZPRÉM-PASSAU BARÁTI KÖR
SZERVEZÉSÉBEN A HANGVILLÁBAN
A VESZPRÉM-BAKONY TÁNCEGYÜTTES GÁLAMŰSORA
TÁNCOS KALANDOZÁS A GALGA-VIDÉKÉTŐL A TÁVOLI
MOLDVAI CSÁNGÓKIG
A MŰSORBAN MAGYARORSZÁG, ERDÉLY ÉS MOLDVA
TÁJEGYSÉGEINEK TÁNCAI ÉS DALLAMAI JELENNEK MEG
MUZSIKÁL A DŰVŐ EGYÜTTES
BELÉPŐDÍJ: 1500 FT
20.00 . PÉNTEK
VAD FRUTTIK KONCERT A SZENTHÁROMSÁG TÉREN
22.30 . PÉNTEK
N.O.H.A. KONCERT AZ EXPRESSZÓ KLUBBAN
BELÉPŐ: 2500 / 3000 FT


MÁJUS 10. SZOMBAT
07.00-18.00 . SZOMBAT
EGÉSZ NAPOS NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR
AZ ÓVÁROS TÉREN
09.00 . SZOMBAT
„SÉTÁL A CSALÁD” A HANGVILLÁBAN
DÍJÁTADÓ ÉS KIÁLLÍTÁS
10.00 . SZOMBAT
ÜNNEPI SZENTMISE A SZENTHÁROMSÁG TÉREN
A SZENTMISE FŐCELEBRÁNSA:
DR. MÁRFI GYULA
VESZPRÉMI ÉRSEK
ÜNNEPI SZÓNOK:
BALÁS BÉLA
KAPOSVÁRI MEGYÉSPÜSPÖK
10.00 . SZOMBAT
MAGYAR ÉRTÉKEK, HUNGARIKUMOK KIÁLLÍTÁSA ÉS VÁSÁRA,
GASZTRONÓMIAI BEMUTATÓ, ÉTELKÓSTOLÓ A HANGVILLA
ÉPÜLETÉBEN ÉS A HANGVILLA MELLETTI TÉREN
A TÁNC KIALAKULÁSÁNAK TÖRTÉNETE KÉPEKEN, TÁNCFOTÓK,
TÉRSÉGI ÉRTÉKGYŰJTEMÉNYEK, GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK,
RÉGI MAGYAR MESTERSÉGEK, KÉZMŰVES TERMÉKEK
BEMUTATÁSA ÉS VÁSÁRA
12.30 . SZOMBAT
CIMBALIBAND KONCERT AZ ÓVÁROS TÉREN
13.00-20.00
MAGYAR ÉRTÉKEK ÉS HUNGARIKUMOK ÜNNEPE
A HANGVILLÁNÁL
13.00 . SZOMBAT
GYÜLEKEZŐ A SZABADTÉRI SZÍNPADNÁL
MAGYAR NÉPZENE SZÓL A VESZPRÉMI KŐRIS ZENEKAR
JÓVOLTÁBÓL
13.30 . SZOMBAT
TÁNCHÁZ GYEREKEKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK
A SZÍNPAD MELLETT
A TÁNCHÁZAT VEZETIK SZABÓ SÁNDOR, KOVÁCS NORBERT,
A NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTEREI, KÍSÉR A KŐRIS ZENEKAR
14.30 . SZOMBAT
VESZPRÉM MEGYEI GYERMEK NÉPTÁNC TALÁLKOZÓ
FELLÉPŐK:
•HOMOKBÖDÖGEI AMI GYERMEKCSOPORTJA
•LITÉRI ZÖLDÁG GYERMEK NÉPTÁNCEGYÜTTES
•BIBICKI GYERMEK NÉPTÁNCCSOPORT
•BÁTHORY BANDA (VESZPRÉM)
•SZILÁGYI TÁNCEGYÜTTES 4. OSZTÁLYOS CSOPORTJA
(VESZPRÉM)
•SZILÁGYI TÁNCEGYÜTTES 6-8. OSZTÁLYOS CSOPORTJA
(VESZPRÉM)
•VESZPRÉMI IFJÚSÁGI NÉPTÁNCEGYÜTTES
•APETKA TÁNCEGYÜTTES (AJKA)
•KISBAKONY TÁNCEGYÜTTES (VESZPRÉM)
•BALATONFÜRED NÉPTÁNC EGYÜTTES FELSŐ TAGOZATOS
CSOPORTJA
•BALATONFÜRED NÉPTÁNC EGYÜTTES IFJÚSÁGI CSOPORTJA
16.30 . SZOMBAT
VESZPRÉM MEGYEI VÁNDORVIGADALOM
FELLÉPŐK:
•AJKA-PADRAGKÚT TÁNCEGYÜTTES
•HOMOKBÖDÖGE T TÁNCEGYÜTTES
•KURÁZSI TÁNCEGYÜTTES
•CSERDÜLŐ TÁNCEGYÜTTES
•VESZPRÉM-BAKONY TÁNCEGYÜTTES
•TÖRDEMIC NÉPTÁNCEGYÜTTES (BADACSONYTÖRDEMIC)
•SZÁRAZÁG NÉPTÁNCEGYÜTTES (LITÉR)
•ZÖLDÁG IFJÚSÁGI NÉPTÁNCEGYÜTTES (LITÉR)
•KENDERSZER NÉPTÁNCCSOPORT (TAKÁCSI)
•VESZPRÉMI IFJÚSÁGI NÉPTÁNCEGYÜTTES
18.00 . SZOMBAT
NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTEREINEK ÉS A NÉPMŰVÉSZET
MESTEREINEK GÁLAMŰSORA
MINDHÁROM MŰSORT A NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE DÍJAS,
SALGÓTARJÁNI DŰVŐ ZENEKAR KÍSÉRI
14.00-17.00 . SZOMBAT
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK ÉS ÜGYESSÉGI JÁTÉKOK
A KOSSUTH UTCÁN
14.00 . SZOMBAT
PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓ CSOPORT BEMUTATÓJA
14.10 . SZOMBAT
PASSAUI NÉPTÁNCKÖR ÉS ZENEKAR MŰSORA
14.40 . SZOMBAT
DIÓSDI TÖRTÉNELMI BAJVÍVÓK BEMUTATÓJA
14.50 . SZOMBAT
MIAMANÓ SZÍNHÁZ – MESEJÁTÉK GYEREKEKNEK
15.50 . SZOMBAT
GYULAFFY LÁSZLÓ HAGYOMÁNYŐRZŐK BEMUTATÓJA
16.15 . SZOMBAT
MEGYER SARJA HAGYOMÁNYŐRZŐK BEMUTATÓJA
A SZÍNPADI MŰSOROK IDEJE ALATT:
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK, RÉGI IDŐK ÜGYESSÉGI JÁTÉKAI,
LUFI HAJTOGATÁS, „KENDŐ-JÁTÉK” (AUTENTIKUS KÖZÉPKORI),
ARCFESTÉS
„LOVAGVÁROS” A DIÓSDI TÖRTÉNELMI BAJVÍVÓK, A MEGYER
SARJA HAGYOMÁNYŐRZŐK, ÉS A GYULAFFY LÁSZLÓ
HAGYOMÁNYŐRZŐKKEL
15.00 . SZOMBAT
KÉZMŰVESFOGLALKOZÁSOK ÉS TUDÁSPRÓBÁK
A XX. SZÁZADI HITVALLÓKRÓL A SZALÉZIÁNUMBAN
SZOMBATON (MÁ JUS 10.) ÉS VASÁRNAP (MÁ JUS 11.) A MŰVÉSZETEK HÁZA GALÉRIÁI
(MODERN KÉPTÁR-VASS LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNY, CSIKÁSZ GALÉRIA, DUBNICZAY-PALOTA)
INGYENESEN L ÁTOGATHATÓAK.
16.00 . SZOMBAT
ALMA EGYÜTTES KONCERTJE AZ ÓVÁROS TÉREN
17.00 . SZOMBAT
JELMEZES FELVONULÁS
ÚTVONAL: KOSSUTH UTCA – BRUSZNYAI UTCA – SZABADSÁG
TÉR – ÓVÁROS TÉR – VÁR
17.30 . SZOMBAT
GIZELLA NAPI ÜNNEPI MŰSOR A VÁRSZÍNPADON
ÜNNEPI BESZÉDET MOND:
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
GIZELLA DÍJAK ÁTADÁSA
AZ ELISMERÉSEKET ÁTADJA:
PORGA GYULA
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
ESŐHELYSZÍN: A VOLT VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ( DÓZSA GYÖRGY UTCA 2.)
18.00 . SZOMBAT
„A KATONÁK KÖSZÖNTIK VESZPRÉMET”
MH LÉGIERŐ ZENEKAR KONCERTJE A VÁRSZÍNPADON
VEZÉNYEL:
KATONA JÁNOS
ALEZREDES
ESŐHELYSZÍN: A VOLT VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ( DÓZSA GYÖRGY UTCA 2.)
19.00 . SZOMBAT
„A KATONÁK KÖSZÖNTIK VESZPRÉMET”
HONVÉD TÁNCSZÍNHÁZ ELŐADÁSA A VÁRSZÍNPADON
KÖSZÖNTŐT MOND:
DR. BENKŐ TIBOR
VEZÉREZREDES, A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKE
ESŐHELYSZÍN: A VOLT VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ( DÓZSA GYÖRGY UTCA 2.)
20.00 . SZOMBAT
A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA TÁNCMŰVÉSZ SZAK
NÉPTÁNC SZAKIRÁNY VÉGZŐS HALLGATÓINAK VIZSGA
KONCERTJE A HANGVILLÁBAN
BELÉPŐ: 1200 FT
21.00 . SZOMBAT
MÁTÉ PÉTER – CSERHÁTI ZSUZSA EMLÉKKONCERT
A VÁRSZÍNPADON
22.00 . SZOMBAT
UTCABÁL AZ ÓVÁROS TÉREN
22.00 . SZOMBAT
RUBBER PUPPET KONCERTJE AZ EXPRESSZÓ KLUBBAN
BELÉPŐ: 800 FT

MÁJUS 11. VASÁRNAP
07.00-18.00 . VASÁRNAP
EGÉSZ NAPOS NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR
AZ ÓVÁROS TÉREN
10.00 . VASÁRNAP
EGÉSZ NAPOS KABÓCA JÁTÉKTÉR ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
AZ ÓVÁROS TÉREN
10.00 . VASÁRNAP
KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ KUKACKALAND CÍMŰ ELŐADÁSA
AZ ÓVÁROS TÉREN
10.00 . VASÁRNAP
MUSICART EGÉSZ NAPOS SZABADTÉRI FESTÉSZETI AKCIÓ
A TŰZTORONY UDVARBAN
KÖZREMŰKÖDNEK: A ZIRCI III. BÉLA GIMNÁZIUM DIÁKJAI
13.00-16.00 . VASÁRNAP
HADTÖRTÉNETI TÁRGYAS MÚZEUMPEDAGÓGIAI VETÉLKEDŐ
CSALÁDOKNAK A HŐSÖK KAPUJÁBAN
JÁTÉKOS VETÉLKEDŐ FELADATLAPPAL A MÚZEUM MILITÁRIA
GYŰJTEMÉNYÉBEN ŐRZÖTT, FŐKÉNT AZ I. ÉS A II. VILÁGHÁBORÚ
IDŐSZAKÁBÓL SZÁRMAZÓ TÁRGYAK SEGÍTSÉGÉVEL
14.00 – 17.00 . VASÁRNAP
KÉZMŰVES-FOGLALKOZÁS, TUDÁSPRÓBA ÉS LOVAGI TORNA
A SZALÉZIÁNUMBAN
14.00 . VASÁRNAP
NÉMET NEMZETISÉGI MŰSOR A VÁRSZÍNPADON
ESŐHELYSZÍN: A VOLT VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ( DÓZSA GYÖRGY UTCA 2.)
15.00 . VASÁRNAP
UKRÁN – ÖRMÉNY – LENGYEL – ROMA NEMZETISÉGI MŰSOR
AZ ÓVÁROS TÉREN
17.00 . VASÁRNAP
IRODALMI PIKNIK A TŰZTORONY UDVARBAN
KÖZREMŰKÖDNEK: KILIÁN LÁSZLÓ ÍRÓ, FENYVESI OTTÓ KÖLTŐ,
ÉLTETŐ ERZSÉBET SLAM POETRY-STA
18.00 . VASÁRNAP
A GIZELLA NŐI-KAR ÉS A BUDAPESTI TAVASZ NŐI-KAR
„KARAI EMLÉKESTJE” A MEGYEHÁZA DÍSZTERMÉBEN

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Veszprém információs oldala

Menu Title